Győrfi András Önlabirintus c. festménye
Győrfi András: Önlabirintus

“Horváth Aliz, alkotó-fejlesztő metamorphoses-meseterapeuta vagyok. Hosszú utat jártam be a multinacionális fővárosi vállalat felsővezetésének világától a segítő hivatásáig. Gyermekkoromban elszántan hittem a mesében, mára pedig szívem mélyéből hiszek a meséknek. Saját bőrömön is tapasztaltam, tapasztalom, hogy a mesék, mint az önismeret varázskulcsai mire képesek. Hálás vagyok a jó szerencsének mindenkiért, akinek mesemondóként, meseterapeutaként kísérőjéül szegődhetek a mesék szerteágazó ösvényein.”

A lassan feledésbe merülő ősi berber hagyomány szerint minden embernek meg kell keresnie a szívébe rejtett meséjét, mely életének a lényege.
Van, aki megtalálja, s van aki nem, de mindenkinek kötelessége, hogy keresse.

(Tahir Shah: Kalandozások az Ezeregyéjszakában)

Metamorphoses meseterapeuta vagyok.

Több mint tíz éve foglalkoztam sikeresen emberekkel, a gazdasági élet szereplőjeként, HR-esként, amikor édesanya lettem.
Nem ment könnyen, előtte szinte minden igen. Elakadtam.

Mióta az eszemet tudom, szeretem a meséket, hiszek bennük, de ez kevés volt, kevés lett volna onnan kikeveredni. Azt sem tudtam, hogy a mesék hogyan segíthetnének nekem. A “sűrű sötét erdőben” szerencsémre egy saját élményű mesecsoportban találkoztam “öreganyámmal”, Boldizsár Ildikóval, aki több évig tartó képzés során megtanított arra, amit ma a mesékről tudok.

Biztos módszert, útravalót adott az általa vezetett akkreditált képzés, így örömmel szegődöm kísérődül a Te mesés utadon, ha így döntesz.

Célom, hogy Neked is segíthessenek a mesék, a bennük rejlő tudás által megoldani, megfejlődni, túllépni, megemészteni, elhinni és végül boldogan élni.

Horváth Aliz meseterapeuta
Tulipán és tanúsítvány